Én itt vagyok élve eltemetve egy betonkoporsóban.
Elpatkolok, de nincsen semmilyen lift, ami felvisz az égig.
Több a hab már, mint a sör ebben a rohadt korsóban.
A taknyom, a nyálam a rend?rgáztól az államon folyik végig.
Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.

Én itt vagyok élve eltemetve, nyomorék, süketnéma.
Vak vagyok, aki még így is mindent lát.
Engem is rabszolgák szültek rabszolgának.
Nincs mit vesztenem, mit?l a féljek hát.

Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.

Nincs élet, nincs álom, nincs változás,
Nincs kérdés, nincs válasz, nincs választás.

Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél.
Állat vagyok, ami enni kér, ember, ami annyit ér,
Mint egy magzat a méhben, ami éppen elvetél, éppen elvetél.
Éppen elvetél, éppen elvetél, éppen elvetél, csak egy magzat a méhben.