inkább a versed költsd és ne a rosszhíredet
a városban egyedül én vagyok veled és nézlek
ahogyan a sárban mászol és látom neked is csak
a fagolyók nõnek a szemeid helyén
és te se veszel észre mást csak ami elédtáncol és ordít

de csak az kiabál aki fél
te magadon nevess csendesebb legyél
az kiabál aki fél
játszom veled de az én nevem nem ér
lõdd ki magad figyeld a csendet hallgass
figyelj

mellébeszél aki mindent akar az a kis élet amit te szépnek hiszel
nekem annyit se ér mint a vécépapír kit érdekelne ha kitörne
valami háború a magam részérõl inkább a seggem félteném
hiszen a lelkem köszöni szépen jól van valami mély dolog fenekén
írja a versét
az elsõt
hogy a fejébe szólnak a hangok
meg a teste
ami olyan hogy egybõl rímel rá a lelke
és helyetted ordít hogy ne kiabálj

mert csak az kiabál aki fél
te magadon nevess csendesebb legyél
az kiabál aki fél
játszom veled de az én nevem nem ér
lõdd ki magad figyeld a csendet hallgass
és írjad a versed
de csak addig írjad amíg azt nem mondják
nem rossz de ezt már írtad

tudod az egyetlen út ami valahova vezet ez a hosszú vörös
amin éppen gyalogolok voltak idõk mikor azt éreztem
hogy ez az út lesz a vesztem és a végén belebukok
egyedül a téren álmodik a nyomor
pénzem az nincsen és a város is üres
és mégis ezerszer színesebb mint a képeken
én élvezem